Reggel, hogy csillapítsam korgó gyomrom morajlását bementem a Fornettibe pogácsáért. A második vevő voltam, így hallgattam és megfigyeltem az előttem álló komunikáció-viselkedés párhuzamot.Eladónő: Milyen pogácsát adhatok?
Vevő: Kávét kérek? - kávé csapolódik
Eladónő: Tessék.
Vevő: Meg pogácsát is...
Eladónő: Milyet?
Vevő: Milyen van?
Eladónő: Kakaós, és túrós...
Vevő: Kakaósat...
Eladónő: Mennyit?
Vevő: Né__égyet? - bizonytalanul.
Eladónő: Négyet. - elkezdi berakni a papírzacsiba.
Vevő: Hármat__kettőt? Az mellette milyen?
Eladónő: Túrós.
Vevő: Akkor__kettőt?
Eladónő: Kettő kakaósat és kettő túrósat.
Vevő: Nem, egy kakaósat és két túrósat.
Láttam az eladónőn, hogy többet inkább nem kérdez. Elkezdte beütni a kasszagépbe a kért árut. Eléggé agresszív csapkodásnak tűnt. Melléütött valamit, jött részéről a cuppogás és a fejrázás. Kivágta a sok egyszerre bekapcsolt sütő a biztosítékot. Jöhetett az áramköri restart, ami harmadszorra sikerült is. És újra a tételek beütése a gépbe. Jöhetett az ár kifizetése. Amikor a vevő leszámolta az aprót az eladó idegesen dobolt mutatóujjával az asztalon. A levegőben érezni lehetett a feszültséget. Örültem annak, hogy csak pár percig vagyok ebben a közegben, és szerencsémre nem én leszek a kisülések villámhárítója.
1 megjegyzés:
aki nem tudja eldönteni, hogy mit akar, az küldje le az annyát...
az idegeim könnyen adják fel a harcot, mikor 5 percet kell várni valami balfék miatt a sarki boltban, egy csomag cigire...
Megjegyzés küldése