2009. augusztus 12., szerda

Győr - ipari zóna

Egy kicsit lemaradtam a geoládák felposztolásával. Most ezt próbálom meg behozni. Egy vasárnapi napon gondoltam, hogy jó lenne nem porosodni a számítógép előtt, hanem egy kicsit kimozdulni a környékre. Rövid megbeszélés után Joeval célba vettük Győr külvárosát. A Rába parti utunkat kiskacsák követték és a hajóátrakodó-állomás néma csendje uralta. Pár méterrel előttünk hangos csobbanással egy ékszerteknős sprintelt a vízbe. Hangulatos kis séta volt.


















A kápona körül találkoztunk egy hajléktalan otthagyott fészkével. A közeli szederfa gyümölcsét majszolgatva folytattuk utunkat. Vajon látod a jobb képen a "kincset"?









Ezután áthelyeztük súlypontunkat a régi Andrásvár helyére. Hosszan gyalogoltunk a derékig érő fűben. Vigasztaltam Joet, hogy ettől rosszabb már csak a kukorica lehet. Talán nem kellett volna az ördögöt a falra festeni, mert a kukoricasétában is volt részünk egy kicsit később. Amit láttunk az nem volt más, mint egy nagy átmérőjű gödör. Mindha egy meteor becsapódásának a helye lenne. Hiába a várból csak ennyi maradt.









Az utolsó megállónk pedig kicsit futurisztikusra sikeredett. A magyar légforgalmi társaság tulajdonában levő irányítóközpontot vettük közelebbről szemügyre miközben ők meg minket vizslattak kameráikkal.








GC adatok: GC182FR, GC1HP7K, GC182EH, GC1M57Z, GC1M20K
Szívesen várom azok jelentkezését akik szeretnének velünk tartani a mászkálások során. Programot aztán egyeztetünk, hogy mikor, merre.

Nincsenek megjegyzések: