A reggeli teázásom során hagyom hogy gondolatok tóduljanak fejembe. Kicsit megrágom azokat és tovább engedem őket. Most egy kis emlékkép jutott eszembe. Dunaszerdahelyen jártam egy kávézóban. Épp kerestem teafiltert, vagy valami finomságot a teáimhoz. Persze nem találtam semmit, amire szükségem lehetett volna, de egy kicsit elbeszélgettem az eladónővel. Fiatal, jó szövegű teremtmény, aki volt kint Kínában. Beszámolt az ottani élményeiről, teázásairól. Hozott haza egy köteg teát (olyan sajtolt csomagban levőt), amit nekem ígért. Ő már áttért a kávéra és látta, hogy nálam jó kezekben lesz. Aztán szóba jött a kávézás is. Ami egyelőre nálunk csak fogalom. Ők igyekeztek valami újat hozni szürke kis városunkba. Méghozzá nem nagy dolgot_a frissen pörkölt kávét. Milyen jól dolog, gondoltam. Reggel bemegy valaki egy kávéra, megpörkölik számára a kávészemeket olyanra amilyenre szereti, leőrlik azokat miközben ő fürdik a kávé kellemes illatában, lazít és tisztázza magában a gondolatokat és a napi teendőket.
De a valóság, most is mint mindig valahol odaát van és így néz ki:
- Egy kávét kérek?
- Frissen pörköltet?
- Azt meddig tart elkészíteni?
- Hát úgy 5-7 perc.
- Akkor nem kérek, csak olyan simát...
Az illető megkapja a löketet és már megy is tovább. Az ilyen minek iszik kávét? Vannak koffeintabletták, esetleg injekciók. Azokért még ennyit sem kell érte menni. A személy rohan valahova a gondolatok káoszában, itt-ott elhagy ezt-azt és csak idegesen morcog. És ez már tömeges jelenség. Így van az, hogy most már nincs pörkölt kávé...
Egy ilyen tanulság amire más szemszög által tettem szert elgondolkodásra intett. Van két út, és bizonyosan nem a másodikat szeretném választani. Legyen az kávézás, vagy teázás. Mindenkinek saját dolgat mit választ, csak arra vigyázzon, hogy idővel a választás szokássá válik...
