2009. augusztus 4., kedd

Sopron - Első nap

Évről évre visszatérek Sopron városába a VOLT fesztivál végett. De minden évben sajnálom is, hogy egyszerűen nem sikerül lejutnom a városba. Így elhatároztam, hogy egy hétvégi program keretein belül megismerem a város nevezetességeit és környékét. Öcsköstől kölcsönkértem a Rhino roadsterjét, hogy akkor már a kicsi kocsit is kipróbáljam nem csak egy kör erejéig, hanem hosszabb útvonalon. Tettem is vele úgy 500 km-t. Nagy előnyének mutatkozott, hogy a reggeli kolbászkák utáni böfögés pillanatok alatt elhagyta a kocsit nem okozva szenvedést a közös térben tartózkodóknak. Élmény volt vezetni.









A Hotel Sopronban szálltunk meg. Rögtön belevetettem magam a wellnes részleg jakuzzijába. eltöltve ezzel a vacsora előtti üresjáratot. A vacsora után pedig sétálgattunk a belvárosban. Kedvenc kajálós-italozós helyünk a Gyógygödör lett. A vendéglő első részében lehetett fröccsözni, hátrébb pedig hasat tömni.
Nyolc órától részt vettünk egy 14-tagú Gospel koncerten az egyik pince mélyén. Nagyon jóra sikeredett annak ellenére, hogy mindenki fehér volt:).

2 megjegyzés:

Bigyor :) írta...

"Nagy előnyének mutatkozott, hogy a reggeli kolbászkák utáni böfögés pillanatok alatt elhagyta a kocsi" - LOL; látod, mire nem jó a roadster :)

a halászsapka pedig naggyon durva :)

GR írta...

Nem szabad bántani az öregebbet. Olyan freestyle-os:). És nem pecasapka.