2010. május 25., kedd

Sörkóstolás

Eddig 2 főzetet sikerült csinálnom, amiről részletesebben a sörfőzés fejezetben lehet olvasni. Az első Brewferm Gold pilzneri típusú világos sör volt.
A palackbontás utáni pukkanás sokat sejtetően árulkodott a sör magas szénsavtartalmáról. A hab csak úgy rohant felfelé a pohár falán. Most, hogy vártam az éréssel majd 2 hónapot a zavarosság megszűnt. A sör kitisztult. Az első pohár kiöntés csillogóan tiszta. A második kitöltés már kicsit zavarosabb. Kinézetre egyfajta átmenet már a búzasör kategóriába. A kiöntésnél vigyázni kell arra, hogy nehogy felkeveredjen az üveg aljára ülepedő sörélesztő. Én ezt úgy oldom meg, hogy az üvegből 1-1,5cm-t már nem öntök ki. Mivel a sör egy élő kultúra ezt a "szépséghibáját" nem lehet eltávolítani. Pontosabban el lehetne, mondjuk magas nyomású szűréssel mikrofiltereken keresztül, vagy nagyobb térfogatú érleléssel és többszöri ülepítéssel. A kóstolás után egyfajta kiegyensúlyozott karakterű nőies sört kóstoltam magas szénsavtartalommal. Nem a magas komlótartalmú kategória szóval a nőknek biztos bejönne. Ízvilága a Gambrinushoz hasonlítható. Kellemesen frissítő minden egyes korty belőle.
A második sör pedig a Brewferm Diabolo magasabb alkoholtartalmú világos sör volt. A sötét mézsárga színe miatt rögtön a juharméz jutott eszembe. A maga 8%-os alkoholtartalmát már az első üveg után lehetett érezni a fejben:). Kicsit testesebb karakter, mint az előző. Komlótartalma közepes, szénsavtartalma alacsonyabb az előzőtől. Összességében mindkét sör ízlett, így siker koronázta a főzésbe fektetett munkámat és újabb erővel látott el a folytatáshoz.

3 megjegyzés:

Robert Fagyas - Fotós írta...

...én nem hiszek Neked :-) Nekem kóstoló kell! :-))))

GR írta...

Csörgess, még van 2üveg archív példányom:D. De most főztem be még két fajtát, azokból kb. 1-1,5 hónap múlva lesz valami.

Robert Fagyas - Fotós írta...

Király!!! Tényleg megkóstolnám. Kiváncsi vagyok