2009. július 8., szerda

VOLT-Harmadik nap

Dél körül újabb tagokkal bővültünk Kisi és Anna személyében. Megérkeztek a nyuffos pólók is. Jók lettek, bár Kisi optimista volt az L-es méret megrendelésénél. Bigyi profi fotóskodott, 5 percen keresztül követett egy szöcskét a sátor két oldalán át, miközben kiabáltuk neki, hogy makrózz:). Kíváncsi vagyok, milyenre sikerültek azok a képek. Gida eközben defibrillált a sátorban.






Az esti koncertek nálam a Kiscsillaggal kezdődtek, előtte megfordultunk egy-két helyen. A bárpulthoz nyomultam, minél előbbre, hogy valamit lássak is. Érdekes volt, ahogy az emberkéket szemléltem, mind nőnemű, itt-ott pár pasi aki a barátnője unszolására jött előre. Sikerült összeismerkednem két csajszival. Az egyik számnál sikerült a jobban kinéző alacsonyabbikat lefejelnem. "Bocsi-bocsi." Folytatódott a koncert. A barátnő, amolyan barbamama jellegű, nyomult hátrafelé és nekem akart tolatni. Persze a Gyűrűk ura szintén elkezdett tolatni. Akkor jöttem rá, hogy esetleg valamit akarhat amikor nekiütköztem a mögöttem ugrálónak, és a barbamama és szebb társa között már volt vagy másfél méternyi távolság. Na mondom, itt a sör ideje. Gyorsan odalavíroztam a pulthoz. Barbamama eltűnt gyomorbántalmakkal valamelyik klozetot vette célba. A másikat sikerült még egyszer lefejelnem, később pár szavat váltottam vele. De aztán már várt is a következő koncert az R-GO és a csikidam. Nagyon tetszett ez a koncert is. A napot pedig a Tankcsapda zárta. Profik elismerem, de a koncertjeik számomra sterilek. Valahogy nem sok különbséget látok a koncert és a berakott CD között. Lukács bácsi haját fújja a ventilátor, szája mikrofonnál a koncert végéig. Meghallgattam, ugyanis semmelyik sátorban nem találtam jobb programot.

Nincsenek megjegyzések: