2009. szeptember 6., vasárnap

Bogárszerelem

Aki ismer tudja, hogy az autókhoz egyáltalán nem értek. Technikai ember lévén számomra a lóerő meg a nyomaték fogalmával ki is merült a gépkocsik paramétereinek sokasága. Az első, ami megfog egy autón az a külseje. Valahogy így történt az Astra megvétele is. Tetszett, aztán pedig hirtelen felindulásból megvettük. Külső váz tervezésben a bogarak számomra verhetetlenek. A kerekded vonalak az őrületbe kergetnek. Pár napig álmatlanul forgolódtam az ágyban nem tudván eldönteni, hogy mi legyen. Pedig sosem gondoltam volna, hogy egy autó ilyen lázba hoz majd egyszer. A garázzsal gond nem lenne. Tetszetős darab egyenesen 1968-ból teljes renováció után. A váltóval a kormányon. Valahogy nem tudnám kihasználni, szólt a másik énem. Bizonytalanságban tengődtem. Mire megvilágosodtam és sikerült végre eldöntenem, hogy nem. Egy ilyen kocsival díszköröket lehetne járni, gyakorlatilag pedig sajnálnám rendesen használni. De azért a fényképét megőrzöm, és a bogártalálkozókra elmegyek, hogy legalább gyönyörködhessem bennük...
- bogár jön, bogár megy

8 megjegyzés:

G írta...

Kar erte, pedig jopofa. Igaz a gyari allapottol messze van (valto a kormanyon wtf?:) de tetszetos.

G írta...

Epp az jutott az eszembe, hogy ezt nagyobb gond lehet importalni Nemeto.-bol a kora miatt. Ilyenkor nem tudom mi a pontos eljaras. Ha veteranrendszamon van, akkor valoszinu kisebb gond - de ha nincs megszivatnanak.

Talan egyszerubb az itteni kinalabol szemezgetni...

GR írta...

Ez itteni. Ságból (Sahy) való, csak magyar rendszámmal.

Bigyor :) írta...

tenyleg szep darab,

baowah írta...

jopofa, de4 kar hogy a bogar szar egy auto, de ettol meg szerelhetzo. ha jo cucc kell, veluk erdemes bizniszelni:
http://bogartuning.hu/ korrekt, jo emberek.

G írta...

Magyar rendszám már eleve parás a honosítás miatt.

baowah írta...

a faszt, siman be lehet hozni magyar rendszammal, ha az ervenyes. a motorom is mo-s volt.

GR írta...

Köszi gyerekek az infót, de már lemondtam róla. Esetleg ha valakinek kell???